Használva jó lenni

2013. augusztus 22.-én történt.

Beszélgettem egy ismerősömmel a Facebook-on és elkeseredetten mesélte, hogy ma kikapcsolták a gázt és már elfogyott az összes pénzük, nem tudja hogy lesz, mit fog enni adni a gyerekeknek. 5 kiskorút nevel, abból az egyik beteg és sokba kerül a gyógyszere. Merő jószándékból kölcsön adott egy akkori barátnőjének – ha jól emlékszem – 50 ezer forintot pár napra, míg azok is rendezik a gáztartozást, aki a mai napig nem adta vissza. Így ők maradtak most gáz nélkül.

Szóval beszélgettünk és én úgy gondoltam, hogy a legerősebb fegyverhez nyúlok, ami létezik: imádkoztam érte. Majd készülődni kezdtem, mert csütörtök lévén Biblia órám volt a gyülekezetben. Indulás előtt magamhoz vettem a Bibliám, amit nem szoktam, de most mégis. A buszmegálló felé sétálva egyszer csak fogtam menet közben és kinyitottam, majd ezt az igét láttam meg és kezdtem olvasni:

Zsoltárok 37:21-24 Kölcsönt kér a bűnös, és nem adja vissza, de az igaz könyörületes és adakozó.Akiket megáld az ÚR, öröklik a földet, akiket megátkoz, elpusztulnak.Az ÚR irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is, nem marad fekve, mert az ÚR kézen fogja.

Azonnal tudtam, hogy ez üzenet annak az asszonynak, aki bár nem hisz Teremtőkben, az mégsem felejtette el őt és támaszt fog nyújtani! Nagyon vártam, hogy hazaérjek a gyülekezetből és megírhassam neki ezt az örömhírt. Mindig is vágytam arra, hogy jó hír vivője lehessek. Azt is megírtam neki, hogy imádkozzon, hogy kérjen ő is! Mert keresi őt imádott Urunk, és szeretne az élete része lenni, de ezt neki is akarni kell! Hogy miért hagyja ilyen mélyre süllyedni az embert? Mert a telt gyomrú ember nem hallja meg, ha Isten hívja. Mert az elégedett ember nem érzi az Isten nélküliség sivárságát, mert süketek ők és vakok, azt hiszik, hogy mindenük megvan, de Isten nélkül semmijük sincs.

Másnap egy üzenetet kaptam ismerősömtől… Nem fogom elhinni mi történt… felhívta egy régi ismerőse, akinek 2 éve adott kölcsön, hogy ma átjönne és visszaadná azt az összeget. Tudok venni végre normális ételt és kitart hó végéig! – írta. Hálát adtam az Úrnak. Majd este ismét rám írt az asszony: hívta a fia orvosa, talált egy megoldást, hogy felére csökkenthessék a gyógykezelés költségeit.

Áldott az Úr!