2014. március 9., vasárnap

Lemaradt dolgok

Elment az autónk, nagyon hamar. Uram meg volt ijedve, hogy senkinek sem fog kelleni, imádkozott is bőszen, így sikerült árában eladni, 140ezerért. Muszáj volt, mert csak vitte a pénzt.
Újabban uramnak ihletettsége van, esztergagépet szeretne, hogy modelleket fog gyártani. Imádkozom a válaszért, hogy bölcsen döntsünk.

Az új munkahely jó, de már újat keresek, ahol kicsit több a pénz, mert ez kevéske lesz, de amíg nem ad Atyám újat (már ha ő is jónak véli ezen ötletem), addig mindenképpen maradok. Fura ennyi ember között lenni. Viszont kezdem látni az éles határvonalat a tiszta és sötét szív között, ez a képességem régóta megvan. De nem tudom mire jó.

A mai nap izgi volt. Egész nap kínlódtam, mert úgy érzem, hogy valami történni fog és olvasgattam volna a Bibliát, de nem tudtam a gyerek miatt és este jutottam hozzá, de előtte imádkoztam, hogy készen állok. Ha mondanivalója van, akkor figyelek.
Előtte dorgálást is kaptam, nagyon elszégyelltem magam, mert látom, neheztel rám ez miatt Istenem, változni akarok, meg akarok ebből a bűnből térni. De lássuk mit is kaptam:

1. Timóteus 6:4 Ezek a hamis tanítók nagyra tartják magukat, de semmihez sem értenek igazán. Valójában az a betegségük, hogy szeretnek vitatkozni, és bizonyos szavak miatt huzakodni. Ebből azonban csak irigység, veszekedés, egymás sértegetése és gonosz gyanúsítás származik.
1. Timóteus 6:5 Ezek az emberek állandóan viszálykodnak, megromlott a gondolkozásuk, és nem ismerik az igazságot. 


Tényleg túl sokat vitatkoztam, tényleg túl hevesen álltam ki a magam igazáért. Megint túl öntelt voltam, ez régi, nagy bűnöm, imádkozom, hogy elvegye tőlem, mert ki nem állhatom.
Eztán (ismét) kinyitottam a Bibliát és Máté 13-nál nyílt ki, a Magvető példázatánál. Előtte gondolkodtam éppen valakiről, hogy nehogy ő is köves talajon legyen és megkaptam igében is. Gondolkodnom kell raja.
No, aztán éreztem, hogy még nincs vége, így újra nyílt a Biblia és a következő ige lett nekem mutatva:

Hóseás próféta könyve 10:12 Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok! Szántsatok föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az URat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét.

Megint a vetés. Most még nem értem, hogy mit szeretne tőlem, de valami történni fog. Valami nagy, érzem. Készen állok Istenem.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése