Via Dolorosa

Még februárban éreztem egy elhívást, hogy nekem el kell énekelni a Via Dolorosa-t Húsvétkor.

Mondanom sem kell, hogy nem örültem neki, mert nem szeretek kiállni még egy ember elé sem (főiskolán vizsgakor is elsírtam magam állandóan), hát még sok ember előtt dalolni.... De aki már érezte az elhívás kényszerét, az tudja, hogy ezt nem hiszem, hogy le lehet győzni. Nagyon erős.

Sanyival gyakoroltunk párszor, de mivel én nem tudok kottát olvasni, ezért zongora kísérettel ráénekelte a mobilomra, én pedig munka közben is azt hallgattam (milyen érdekes, hogy pont volt épp rá lehetőség :)). Kitaláltam azt is, hogy ez a videó menjen az ének alatt, hogy ne rólam szóljon az a pár perc, hanem arról, aki a Via Dolorosa-n végig ment helyettem:

Gyakoroltam a dalt nemcsak nappal, de minden pillanatban, mert folyamatosan szólt a fejemben és éjjel álmomban is. 

Eljött a napja, kiálltam Sanyi elkezdte, én pedig elénekeltem. Állítom, hogy bár az én hangom szólt, nem én énekeltem, mert az én lábam annyira remegett, hogy azt hittem ott esek össze. De megvolt, oszt jónapot. Utána megnyugodtam és elkezdtem Krisztián után rohangálni a templomban. Épp kinn voltunk az udvaron, mikor kijött egy testvérnő és azt mondta nekem:

- Épp magát keresem! Meg szeretném köszönni ezt a dalt, nagyon szerettem volna újra hallani, mert egy éve már, hogy ha olvasom a Bibliát és Jézusra gondolok, akkor mindig eszembe jut ez a dal, csak nem ismertem a szövegét, sem a címét! Még sírtam is közben, olyan boldog voltam.

Elpityeredtem és átöleltem. Hát, már megint üzenetet vittem valakinek, hogy mennyire szereti az Úr és meghallgatja imáit. :) Jajjjjj, én úgy szeretem ezt a feladatot. :)))))))))